Az autó kormányműve a biztonságos vezetés szempontjából kiemelkedően fontos része a gépjárműveknek. Ha hibát észlelünk mielőbb szervizbe kell mennünk, mert a problémák súlyosbodhatnak és hibás kormányművel való közlekedés kiemelkedően veszélyes tud lenni. A szervóval szerelt járművek esetében a rendszer letiltása akár menet közben is bekövetkezhet.
A szervó hiba jelei:
A két leggyakoribb probléma a szervó szivattyú meghibásodása és a kormányszög jeladó tönkremenetele. Ezeket az alábbi módon ismerhetjük fel. A szivattyú meghibásodása miatt csökken az olajnyomás a szervóban, ami nehézzé, merevvé teheti a kormányzást. A szervóhatás csökkenhet, akár teljesen meg is szűnhet. Megeshet, hogy a probléma csak időszakosan jelentkezik, aztán úgy tűnik, mint ha megoldódna. Előfordulhat, hogy aszimmetrikussá válik a rásegítés, azaz nem minden kormánymozdulatnál ugyanolyan erősségű. Gyakran kísérik szokatlan hanghatások esetleg olajszivárgás is.
A kormányszög jeladó hiba jelei
A kormányszög jeladó döntő szerepet játszik a kommunikációban és a vezérlésben. Szerepe, hogy meghatározza a szervó rásegítés irányát és mértékét, amit a kormányállásból és a sebességből számít ki. Ha elromlik, akkor valamilyen szempontból téves adatokat fog közölni vagy továbbítani. Gyakori, hogy a hibát észleli a jármű és inkább a teljes szervó rendszert magától kiiktatja, mint sem hibás adatokkal dolgozna. Jellemző hiba, ha a középső kormányállás és a kerekek középső állása nem esik egybe. Néhány automata sebességváltóval szerelt autóban a váltó működéséhez is kapcsolódik a kormányszög jeladó, így a sebességváltó működésének zavarai is az árulkodó jelek közé tartoznak.
Megfelelő szervizben a hibát könnyen diagnosztizálják, de a kormánymű javítása gyakran hosszadalmas és sokszor nem is oldható meg az adott műhelyben. Ilyenkor a kiszerelt alkatrészt szakszervizbe küldik, ahol annak megvizsgálása után javaslatot tesznek a javításra vagy ha van rá mód, akkor annak felújítására. A kormányszög jeladót szinte minden esetben cserélni kell. A kormánymű visszaszerelése után a járművön futóműbeállítást kel végezni, mielőtt újra forgalomba állna.

