Loading

Kormánymű kopogás 4 leggyakoribb oka – nem feltétlenül kell teljes csere

Kormánymű kopogás 4 leggyakoribb oka – nem feltétlenül kell teljes csere

A kormánymű az autó egyik legfontosabb alkatrésze, egyben az egyik legösszetettebb is. A részegységek kapcsolódnak egymáshoz és különböző mértékű terheléseket kell eközben elviselniük és átadniuk egymásnak. A kormánymű meghibásodása a jármű irányíthatóságát veszélyezteti, ezért a biztonságos közlekedés érdekében a legapróbb hibák mielőbbi kivizsgálása is indokolt. A hibák maguktól nem múlnak el, forduljunk szakemberhez, vigyük járművünket szervizbe.

A leggyakoribb korai tünetei a kormánymű meghibásodásának a különféle kopogó hangok megjelenései. A kopogás jellemzően valaminek az elkopására utal. Ebből is következik, hogy nem fog elmúlni, ugyanakkor a kopott alkatrész idő után rendellenesen fog működni, ami további károkat is okozhat a kormányműben. A korán feltárt eseteknél egy alkatrész csere, vagy ha időszerű, akkor a kormánymű felújítása megoldást jelent.

Egy szervizben a legelső dolog, amit megvizsgálnak, hogy a kormánymű kopogás valóban a kormányműből jön-e és az sem mindegy, hogy azon belül melyik alkatrészből hallatszik a hang. Laikusként ezt nehéz megállapítanunk és emiatt felesleges szerelési költségekbe verhetjük magunkat, ha nem hozzá értő szerelőhöz fordulunk. Nézzük a leggyakoribb okokat, amiért egy kormánymű kopoghat:

Támasztópersely kopása: Ha ezt állapítja meg szerelőnk örüljünk, hiszen az egyik legkönnyebben orvosolható hibáról van szó, még akkor is, ha egyes modellekben nem könnyen szerelhető az alkatrész. Ez a kopogás a kormány középső és szélső állásaiban hallatszik leginkább.

Kormányoszlop kopogása: A kormányoszlop részei is kophatnak így kopoghatnak. Az ilyen kopogás közvetlenül a kormánykerék alatt jelentkezik. Az ilyen kopogás rövidebb távon is veszélyes lehet, mert a helyzet romlásával várhatóan le fog tiltani a szervó.

Mechanikus kormánymű kopog: Ekkor a kopogás a kerekek irányából hallatszik. Javítása egyszerűbb, sőt használt járműveknél törvényszerűen szükséges lehet. Az egyik leggyakrabban kopogást okozó alkatrész a kormányösszekötő gömbfej, aminek szennyeződése (gumiborítás sérülése miatt) és súrlódások miatti természetes kopása egyaránt adhat kopogó hangot.

Szervószivattyú esetében nem kopogásról, hanem zajosságról beszélhetünk leginkább. Ezt is kopás okozza legtöbbször, de a szivattyúba kerülhet levegő a kormánymű vagy a szervórendszer tömítetlensége révén is.

Korábbi bejegyzések:

×
GYORS ÁRAJÁNLAT